Balla D. Károly, a posztmodern író

Az egzisztencialista mélabútól a fenomenológiai lelkesültségig

Egy posztmodern író Kárpátalján: Balla D. Károly

Kétségtelen, hogy a posztmodern irodalmat Kárpátalján Balla D. Károly képviseli, még ám egyedüliként. Ez akkor is igaz, ha a Kárpátalja Cafeblog csekély mértékben szimpatizál ezzel a különc, nehéz természetű, extravagáns allűrökre hajlamos alkotóval. Sokan a kárpátaljai magyar irodalom fenegyerekének tartják, pályatársainak többsége pedig azért neheztel rá, amiért elhagyta azt a végvári bástyavédet, amelyen szilajul állva egykoron vállvetve védték a kárpátaljai magyarság szent értékeit, hagyományait, nyelvét. Balla hátat fordított ennek a missziónak, ma már nem hisz az irodalom és az író járulékos feladataiban. Holott az 1980-as évek végén, egyfajta kozmopolita szemlélet platformjáról érkezve, költőként hitvalló szószólója lett a kárpátaljai magyarságnak (erről vall például Tövisek közt c. emblematikus verse), ám nem sokáig viselte ezen elkötelezettség súlyát. Ahogy ő fogalmaz egy 2019-es, azaz 30 évvel a történtek után adott interjújában:

Lényegében tehát kétszer tettem meg ugyanazt az utat: a magyarság ügyeiből kimaradni szándékozó reménybeli fizikusként előbb „megtértem” az irodalmi magyarságszolgálat szentéjébe, majd fokozatosan kihátráltam a sorsfelpanaszolás oltára alól és megtagadtam mind azt a fajta közszolgálati literatúrát, mind azt a fajta kisebbségi magyarsággyakorlást, amej, úgy éreztem, irodalmunk megújulásának akadájává vált – egyben engem is korlátozott abban, hogy szabadon alkossak, univerzális értékekben gondolkodjam. (Forrás: Balla D. Károj: A szépírónak nem dolga hagyományt ápolni)

A fenti passzus nemcsak BDK önironikus magatartását mutatja, árulkodik arról a cinizmusról is, amellyel a pátriája és nemzete ügyeit említi, no meg mutatja azt az irritáló pimaszságot is, amellyel semmibe veszi anyanyelvhasználatunk tradícióit (néhány éve már annak, hogy BDK lett az első magyar író, aki írásaiban nem használja az ly betűt).

A fentebb említett „univerzális értékek” iránti sóvár vágyakozás űzte BallaDét a posztmodern karjaiba, nem tudván, hogy ez kevesek kis játszótere, és sokkal szűkösebb hely, semmint a nemzeti hagyományok tágas arénája. 

Balla D. Károly posztmodern regényei

Tarján Tamás irodalomtörténész egy kollégájától kölcsönvett kifejezéssel élve posztmodern trükkregénynek nevezte BDK első nagyepikai művét, amely a kissé furcsa Élted volt regénye címet viseli. Ezzel szerzőnk sorsa meg is bélyegeződött, a minősítést olyannyira komolyan vette, hogy azonnal írt még két hasonlót. Amint az elsőben, úgy a másik kettőben is a regény a regényben elcsépelt ötletével játszik. Az Élted íróhősének egy titokzatos szerző kéziratát kell megfejtenie, a Szembesülés mint esszéregény egy nemlétező történelmi regény hiányát írja körbe, a Tejmozi hőse pedig saját íródó regényét meséli el a könyvben.

Regényszövegeiben Balla D. Károly felvonultatja a posztmodern teljes arzenálját, dekonstrukciótól önreflexióig, intertextualitástól referencialitásig, egzisztencialista mélabútól fenomenológiai lelkesültségig. A posztmodern normateljesítés kényszere oly erőteljes, hogy némelykor már-már parodisztikus jelleget ölt. Hogy ez egybeesnék a szerző eredeti szándékával, azt ugyan felvetette egy kritikusa (Markovits Teodóra: A posztmodern bűvészdoboz), ám valószínűbb, hogy BDK nagy elszántságában egyszerűen végigette a posztmodernitás étlapját. Ez a túlhabzsolás azonban nem az ő gyomrát feküdte meg.

Kárpáty Zoltán