Balla Gyula kárpátaljai művelődéstörténész
- született: Eszeny, 1948. december 8.
- elhunyt: Budapest-Eszeny, 2000. június 10.
Balla Gyula életrajzaiban általában a költő, irodalom- és művelődéstörténész, könyvtáros, kisebbségkutató megjelölés szerepel. Az említett szakterületek közül kétségkívül a művelődéstörténet területén kifejtett munkássága a legjelentősebb, de talán ennék is fontosabb, hogy Balla Gyula „intézmény“ volt, a kárpátaljai magyarok ügyét szolgáló lokálpatrióta.
Az ungvári járási Eszenyben született parasztcsaládban. Csapon érettségizett 1966-ban. Alapító tagja a Forrás Stúdiónak, szerzője volt az Együtt c. folyóiratnak. Baráti kapcsolatban állt Kovács Vilmossal, Fodó Sándorral, Váradi-Sternberg Jánossal, S. Benedek Andrással, Zselicki Józseffel.
Első versei a Kárpátontúli Ifjúság c. lapban, a Kárpáti Kalendáriumban jelentek meg. Egyengette útját a fiatalabb Forrás-os költőknek: Fodor Gézának, Vári Fábián Lászlónak, Füzesi Magdának és Dupka Györgynek is. Egyetemi tanulmányait az Ungvári Állami Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán kezdte, négy szemeszter után Budapesten, az ELTE bölcsész karán folytatta. Itt szerzett 1973-ban magyar szakos tanári diplomát.
1970-ben Budapesten telepedett le. Munkahelyei Magyarországon: Állami Gorkij Könyvtár, ma Idegen Nyelvű Könyvtár, az MTA Kelet-Európai Irodalmak Tanszéki Kutató Csoportja, majd újra az Idegen Nyelvű Könyvtár, 1986. január 1-jétől az Országos Széchényi Könyvtár Magyarságkutató Központjában dolgozott, majd haláláig a Magyarok Világszövetségének volt a főmunkatársa kárpátaljai referensként. Kutatási területe a kárpátaljai magyar szellemi élet és művelődés, valamint az ukrán—magyar kulturális kapcsolatok. E témákban tanulmányai és kritikái jelentek meg. Költőként indult, de évtizedek óta verset nem publikált. Annál sűrűbben jelentek meg tényfeltáró, elemző, összegző tanulmányai. 1992-ben látott napvilágot Az Ung partjától a Szabad Európa Rádióig. Beszélgetés Skultéty Csabával (Ambrus Mártonnal) című történelmi interjúja.
Tragikus hirtelenséggel Budapesten hunyt el ötvenkét évesen, hamvait Eszenyben helyezték örök nyugalomba.
Fiatalabb pályatársa, Vári Fábián László 2008-ban így emlékezett rá:
Balla Gyulával 1967-ben, a Forrás Stúdióban találkoztam először. 19 éves volt ekkor, s bár beszélgetésekre még alig volt alkalmunk, publikált (Kárpátontúli Ifjúság) versei alapján már akkor is kirajzolódott rendkívül színes, gazdag képzelőerőt mutató egyénisége. Miután 1970-ben Budapest által hazára cserélte a szülőföldet, megritkultak találkozásaink, ám 1976-tól ismét rendszeressé váltak. Ízig-vérig társasági ember volt, aki fontosnak tartotta, hogy újonnan szerzett, főként ellenzéki gondolkodású, értelmiségi barátaival megismertesse az előttük még “terra incognita”-nak számító Kárpátalját, és összehozza őket itthoni barátaival. Így szervezett mindkét fél számára fontos kapcsolatokat, így segítette olvasói nyilvánossághoz kishazánk irodalmárait, miközben ő maga – mindannyiunk sajnálatára – egyre ritkábban írt verset. Szüleinek eszenyi háza és az ő nagymarosi hétvégi telke egyaránt vidám baráti összejövetelek színhelye volt. De nemcsak a hétvégék felszabadult jókedvében, a hétköznapok ügyes-bajos gondjaiban is bizalommal fordulhattak hozzá kárpátaljai barátai. Emlékszem, amikor a nagy határnyitás idején valamennyien szállásgondokkal küszködtünk Pesten, ő a legtermészetesebb egyszerűséggel bízta lakása kulcsát Fodó Sándorra, s attól a pillanattól kezdve a Dohány utcai garzon a kárpátaljaiak éjjeli menedékévé vált. Bizony, előfordult, hogy tartósabb külföldi útjáról megtérve a csöngetésre ajtót nyitó, számára teljesen ismeretlen fiatalember közölte vele: a lakás ugyan már teljesen megtelt, de ha kissé összébb húzódnak, esetleg számára is szorítanak még helyet. Már-már anekdotaszerűvé váló mondása – “Mi, kárpátaljaiak, hűségesek vagyunk” – bárhogyan értelmezzük, megszívlelendő, elgondolkodtató ma is.
Kommentek