Balla László
A tolvaj
Magda az utóbbi időben nagyon sokat költött orvosságokra, doktorokra, így nem maradt pénze, hogy fogyó szénkészletét feltöltse. Pedig már az utolsó vödörnyi égett el a kályhában az előző nap. Azt gondolta: fizetésig pár nap van hátra, addig csak kihúzza valahogy a hideg szobában. Persze, hozzá hasonló tüdőbajos embernek nem javallott a fagyoskodás. De, gondolta, fölvesz két meleg pulóvert, és így ellesz valahogy.
Kis szolgálati lakása különben az iskolának az udvarán volt – Magda itt tanított –, közvetlenül az intézet széntároló pincéje mellett, hát ez volt az, ami őt bűnre csábította. De: vegyük a dolgokat sorjában.
Az igazgatói irodában – ahol titkos légyottra be szokott zárkózni a főnökével –, jó meleg volt. A szolga alaposan bedurrantott a kályhába. Amikor Magda innen hazakerült farkasordító zugába, úgy érezte, mindjárt megdermed. Kérhetett volna az iskola szenéből egy-két vödörrel, de erre nem szánta rá magát. Elve az volt: soha semmit nem kérni az igazgatótól, se kedvezményt, se valaminő juttatást, ez úgy vehette volna ki magát, hogy azért, mert…
Pedig ő önzetlenül szerette ezt a kellemes – egyébként nős – férfit, és nem akarta tiszta érzelmeit holmi előnyökre váltani. Azon kívül a kollégái is csámcsogtak volna rajta: na lám, már szenet is ad neki…!
De azon az estén úgy érezte, hogy csontjáig hatol a hideg. Ezt nem lehet kibírni. Szétnézett az udvaron. Sötétség, sehol senki… Hát megrakta a vödrét, és azután élvezte, ahogy kiengednek meggémberedett tagjai. És ahogy másnap belépett a tanáriba, az igazgató éktelen üvöltözéssel fogadta. Hihetetlennek látszott, hogy az az ember, aki előző este olyan hevesen szorította magához, ilyen gorombán lehordja. Ezek szerint valaki mégis láthatta, ahogy ő megdézsmálja az állami szenet, s jelentette a főnöknek. Az meg elmondta Magdát mindenféle tolvajnak, mert hát nem is arról a pár darab szénről van szó, hanem az elv, kérem, az elv! Úgy látszott: állítólagos szerelménél sokkal nagyobb a tekintélyféltése. A tanárok tudtak a viszonyukról (nem lehet ezt sokáig titkolni), és így neki milyen respektusa lett volna a szemükben, ha most keményen nem lép föl?
Magda megdöbbenésében szólni sem tudott. Sarkon fordult, ki az iskolából! Nem tartotta meg az óráit, összepakolt, és bement a városba anyjához. Ezt nem szívesen tette. Magda úgy érezte, hogy a régi otthonában már nincs helye, az anyjának ilyenkor mintha az útjában lett volna, és úgy hatott: alig várja, hogy elmenjen; a húga pedig, Kriszta, egyenesen kinézte őt a házból, úgy gondolta, hogy ez a lakás már az övé, a nővérének nincs itt semmi keresnivalója. Most is csúnyán nézett rá, mikor megmondta: többet abba a faluba nem megy vissza. Ennek a bejelentésének nem örült az anyja sem. Az özvegy Magda neki juttatott pénzéből és Kriszta egyetemi ösztöndíjából élt. Most duzzogott, hogy mi lesz, ha Magda soká nem tud elhelyezkedni. Ráadásul jön az ünnep, és ő már a karácsonyi iskolai segélyre is számított. Hogy Magdát leszidták? Ettől nem esett ki a világ feneke. Menjen vissza mielőbb. Kriszta is elhúzta a száját: „Lám csak, a kis nebántsvirág!”
Hanem két nap múlva megjött a bocsánatot kérő levél az igazgatótól. Magda nem reagált. Azután a helyettes és a gondnok toppant be: egész küldöttség. A főnöktől újabb levelet hoztak. Nagyon bánja, hogy ilyen gorombán viselkedett, roppant ideges volt, előzőleg már fölhúzták egy másik dolog miatt. Azután a gyerekek jöttek. Nagyon szerették Magdát, ők is hívták vissza, hiszen olyan árvák az osztályfőnökük nélkül. Magda nem tudta, maguktól jöttek-e vagy az igazgató küldte őket, de ezzel nem is sokat törődött. Tanítványainak ragaszkodása meghatotta. („Érzelgős bolond vagyok!”)
Másnap már ott volt az iskolában. Már várta havi fizetése, gyorsan beszerezte a szenet. Az igazgató kedvesen fogadta. Mindketten igyekeztek úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Hanem a tanárok… Azok vajon mit gondoltak? És Magda nagyon haragudott magára, amikor az esti órákban megint ott volt a kulcsra zárt igazgatói irodában. Hát… Szerette ezt az embert. Nem tudott neki ellenállni.
Kommentek